Get Adobe Flash player
Hungarian Croatian Czech English Finnish French German Greek Lithuanian Norwegian Polish Slovak Slovenian Swedish Turkish
Címlap Aelia Sabina vale!

 

Az aquincumi orgona - hydra - és Aelia Sabina rövid története.


Az aquincumi múzeumban két jelentős tárgy látható - egy 1931-ben előkerült orgona maradványai, és egy kőszarkofág, amelyen olvasható Aelia Sabina neve. Mi kapcsolja össze őket?

 

Az aquincumi orgona maradványai   Aelia Sabina kőszarkofágja


Kr. u. 228-ban Gaius Iulius Viatorinus, Aquincum polgárvárosának előkelő tisztviselője hordozható orgonát ajándékozott a posztósok collegiumának. Ilyen egyesületekbe (collegia) tömörült a városi lakosság iparos és kereskedő rétege foglalkozás szerint. A collegiumok közhasznú teendőket láttak el (pl. a vízvezeték karbantartása vagy tűzoltás). Emellett feladatuk volt tagjaik temetkezési segélyezése és a halottkultusz ápolása. A társaságoknak nagy szerepük volt tagjaik közösségi életében, amelyek színtere a kollégiumi székház volt. Itt ünnepségeken és lakomákon gyűltek össze.


A posztósok egyesületének (collegium centonariorum) székháza a polgárváros déli városkapuja mellett, a városfal belső oldalán állt. Elhelyezkedésénél fogva nemcsak a közösségi élet erősítésében játszott szerepet, hanem az egyesületre kiszabott közhasznú tevékenység, a várostűz kitörésének észlelése és a tűzoltás szempontjából is lényeges volt.

 Az aquincumi előkelőség által ajándékozott hangszer is itt került elhelyezésre és az ünnepségeken minden valószínűség szerint meg is szólaltathatták. 

Orgonáról már Vitruvius és Heron is adott leírást az ókorban. Ezek alapján is biztos, hogy az aquincumi darab kisméretű és kézzel hordozható volt. Alapanyaga fa, bőr és fém (bronz, réz) lehetett. Az orgonához összesen 52 síp tartozott, négy sorba rendezve soronként 13 síp volt megszólaltatható. A hydra működése még ma is vitára ad okot, hiszen latin neve vízzel működtetett orgonára utal, mégis egyes feltevések szerint levegő működtette. A hangszer története és a collegium neve a szélládájára erősített ajándékozási bronztábláról ismert:

 

G(aius) IVL(ius) VIATORINVS
DEC(urio) COL(oniae) AQ(uinci) AEDI
LICIVS PRAEF(ectus) COLL(egii)
CENT(onariorum) HYDRAM COLL(egio)
S(upra) S(cripto) DE SUO D(onum)

D(edit) MODESTO ET PROBO CO(n)S(ulibus)


„Gaius Iulius Viatorinus, a colonia rangú Aquincum városi tanácsosa, egykor aedilis, a posztosok társulatának parancsnoka, Modestus és Probus konzulsága alatt [Kr.u. 228] saját költségén orgonát ajándékozott a posztósok társulatának.”

Táncoló nő az aquincumi múzeunban

A 3. század közepén a polgárvárosban tűzvész pusztított, amelynek során a tűzoltóság épülete is leégett, az orgona pedig a tárolási helye alatti picébe zuhant; majd beborították a rázuduló törmelékek. A gyors romeltakarítás érdekében a padlón heverő törmeléket az épület pincéjébe lapátolták - s a törmelékkel együtt az ott állt orgona maradványait is. Itt szunnyadt egészen a XX. századig.

Az Elektromos Művek áramátalakítójának alapozása során került újra napvilágra a székház és a benne rejlő orgona maradványai. Az 1931-ben az ásatást végző régész, Nagy Lajos az orgona közel 400 darab ép és töredékes alkatrészét találta meg. A II. világháború alatt számos darabja elveszett, ezért jelenleg alig 300 darabja van meg.

Az évszázadok során a fa- és bőrből készült részek elpusztultak, vagy már a tűzvész alatt elégtek, ezért csak a fémrészek, fémből készült díszítések maradtak ránk. Az orgona megtalálása után, Kalmár János (1899–1977) gépészmérnök terve alapján, Geyer József (1887–1953) orgonaművész és Sugár Viktor (1870–1942) orgonatervező és zeneakadémiai professzor irányításával, Angster Emil pécsi orgonagyárában, 1935-ben készült el az első rekonstrukció. Másodjára, 1969-ben, Werner Walcker-Mayer (1923–2000) orgonagyáros rekonstruálta az orgonát Ludwigsburgban. 1996-ban Minárovics János tűzoltóparancsnok új, immár víziorgonát tervezett, amelyet Budavári Attila vezetésével a Pécsi Orgonakészítő Manufaktúra készített el.


A rekonstruált aquincumi orgona   A rekonstruált aquincumi orgona    A rekonstruált aquincumi orgona


A kőtár árkádjai alatt, a romkert felé eső részen igen ép szarkofágra figyelhetünk fel. Óbudától északra egy késő-római temető feltárásakor 1881-ben találták. A szemlélő könnyen észreveszi a feliratot az oldalán, kibetűzni annál nehezebb. Íme a segédlet:

III. századi, aquincumi szarkofág felirata:

 

Clausa iacet lapide coniunx pia cara Sabina

Artibus edocta superabat sola maritum.

Vox ei grata fuit, pulsabat pollice chordas,

Sed cito rapta silet. Ter denos duxerat annos,

Heu, male quinque minus, sed plus tres menses habebat,

Bis septemque dies vixit. Haec ipsa superstes

Spectata in populo hydrauli grata regebat.

 

Sis felix quicumque leges, te numina servent,

Et pia voce cane: Aelia Sabina vale!



T(itus) Ael(ius) Iustus hydraularius salariarius leg(ionis) II ad(iutricis) coniugi faciendum curavit.

** magyarul Nagy Lajos fordításában:

E kősírba zártan fekszik a kegyes feleség, a kedves Sabina.
Művészetekben tanult lévén, egyedül ő múlta felül a férjét.
Kellemes hangja volt, ujjával pengette a húrokat,
Ám hirtelen meghalván, hallgat. Háromszor tíz évet közelített,
Jaj, alig öttel kevesebbet, de három hónappal többet elérve,
Kétszer hét napot is élt. Ő maga megmarad
Elismertként a nép között, orgonán kedvesen játszott.

Légy boldog, bárki, aki olvasol, téged az istenek őrizzenek,
És kegyes hangon énekeld: Aelia Sabina, isten veled!


T(itus) Ael(ius) Iustus, a legio II adiutrix (második segédlegio) víziorgonistája és különzsoldosa állíttatta feleségének.

Aelia Sabina kőszarkofágja   Aelia Sabina kőszarkofágja


A megverselt feleség akár ezen az aquincumi orgonán is játszhatott. De a vers ennél is lényegesebb: az egyik legelső, amely egy énekesnő nevét fenntartotta.

S miért „rejtező” emlékünk nekünk e szarkofág? Mert kimutathatóan a követ itt, a berdói régi mészkőbányában vágták ki a római időkben, jó 1700 évvel ezelőtt...

Büszkék lehetünk rá: miénk Európa egyik legépebben megmaradt legrégibb hangszere, s budakalászi mészkőből faragták azt a szarkofágot amelynek oldalán először szerepel nevével egy művésznő emléke.

Aquincum, romkert   Aquincum, romkert


**Az aquincumi orgona rekonstruált másán Pécsi Sebestyén játszott régi szólamokat, Werner Mária énekelt. (Szeiszkilosz éneke, delphoi himnusz, Apollo himnusz)**

 

Az archiv felvétel meghallgatható:

 

A képeket az Aquincumi Múzeum engedélyével készítettem 2005-ben. K. F.

Az oldalról I Kapcsolat I Impresszum