Get Adobe Flash player
Hungarian Croatian Czech English Finnish French German Greek Lithuanian Norwegian Polish Slovak Slovenian Swedish Turkish
Címlap Szépmíves írások

Írások

Térkép Castra Ulcisiáról

A szentendrei szerbekről...


Amikor Richard Pococke, az angol utazó 1736‑ban a városban jár, még magas kőfalakat, mérföldköveket és feliratos táblákat lát a Pajor‑kúria kertjében. A szerbek, ha ezzel az új keletű névvel illetjük őket, akik között bőven akad görög, bulgár és dalmát is, már egy emberöltővel ezelőtt helyet találnak itt maguknak, s csak dicsérhetik Csernovics Arzént, az ipeki pátriárkát, hogy idevezette őket, még ha érkezésükkor abban is reménykednek, lelépve a kikötő hajókról, hogy ősszel, amikor a török csapatok téli szálláshelyeikre visszavonulnak, hazájukba ők is visszatérhetnek. Az öt esztendővel korábban már lakatlanná vált város, ahol megszűnik a török adószedés, hatezer lelket kap az egykori Illyriából, ahonnan ezerhatszáz évvel korábban már érkeznek lakók: az első trák cohors, a cohors I Thracum tetőfedésre használt, bélyeges téglája számolatlanul hever a Paprika bíró és a Római sánc utca által határolt terület felszíne alatt. A hajósok, gombkötők, pékek, tobakosok, szabók, lakatosok, molnárok, foltozóvargák, csizmadiák, szappanosok, szűcsök, zubbonykészítők, takácsok, kovácsok, szűrszabók, asztalosok, bognárok és borbélyok eleinte nem sokat törődnek a lapályban, a Tó körül fekvő, vagy a domboldalra felkúszó földek megművelésével, hiszen arra a rövid időre, amit itt töltenek, nem érdemes feltörni az ekét és kapát hosszú évek óta nem látott területeket. Ezek a részek csak a későbbi években kapnak új nevet. Még az 1754‑es határjárási jegyzőkönyv is olyan idős tanúk vallomását veszi igénybe a peres ügyek tisztázásához (ha valamiben akad folytonosság, akkor az állandó birtokperekben), akik részben a régi dűlő‑ és pataknevekkel írják le a város és Pomáz, a város és Kalász, a város és Szentlászló közötti vitatott határrészeket, megőrizve a Kalap‑kő, a Hidagh vize, a Szekrény‑kő, a Török hányás, az Akasztó‑kő, és a Macska hegy elnevezéseket.

Tovább

1241 telén

Kalászi tél anno 1241.


Téli alkonyat… szürke homály uralkodik. Hideg van…
Kaluzi uram fenn áll a templom dombján a falu papjával, s merőn figyeli a Duna túlsó partját. Ott az alkonyi eget tüzek festik rőtre. Ég Vác, égnek az apró falvak. Ott dúl a tatár… A menekülő jobbágy, ki a túlpartról két napja érkezett, rémtörténeteket mesél. Az alkonyi tázfények hajlamossá teszik Kaluzi uramat, hogy komolyan vegye szavait. Falvak elpusztítása, gyilkolás, rablás mindenfelé. A jobbágy elmondta azt is, hogy a tatár nem szívesen megy be az erdõkbe, a hegyek közé, nem szeret lóról leszállva harcolni. Erre alapozta a nemzetség feje a terveit. Már két napja felváltva járnak az emberek a folyót figyelni: megáll-e a jég? Mert ha igen…
Még két napja sincs, hogy kiadta a parancsot: az erdőbe, a Kewel hegyre vezetõ utakat be kell vágni, csak egyet szabad hagyni, de ott is álljon az út mellett elegendő kivágott fa, bokor. Mára már a falu rakodik odalenn. Felraknak a szekerekre mindent amit lehet, a jószág nagyja befogva, a többi majd halad a menettel, az apró jószág a szekereken a gyerekekkel. Mert Kaluzi uram eltökélte: ha faluját nem is, de jobbágyait s a jószágot menti, ahogy lehet.

Tovább

A nádori pecsétnyomó

Gróf Pálffy nádor elveszett pecsétnyomója


Alkonyodott. A kanyargós, keskeny úton nem járt már senki. Mélységes csönd ülte meg a város határát, de ennek semmi köze nem volt a békéhez és nyugalomhoz. Nyomasztó, feszült csönd volt ez, mint viharban két égzengés között, mikor az ember gyanakodva szemléli a tájat, és nem is sejtheti, mi történik vele a következő pillanatban. Békétlen, nehéz idők voltak, mint már nem egyszer a magyar történelem során. II. Rákóczi Ferenc hadai álltak ki az osztrák császári csapatokkal.
A feszült, vészterhes csöndet a Budáról kivezető úton váratlan lódobogás törte meg. Szürke, fakó porfelhő kísérte Sándort, a deákot, amerre járt. Megsarkantyúzta Hajnalt, kedves almásderes lovát, s nyergében előrehajolva biztatta:
- Gyerünk, Hajnal, még egy kicsit vágtass tovább! Nincs már messze a szállásunk, ahol megpihenhetsz!

Tovább

György uram és az apácák

Igaz történet az ezerötszázas évekből

György uram mogorván lépkedett az óbudai serfőzők piacán keresztül a Káptalan nagy sárgás-szürke tömbje felé, amely ott magasodott a Péter-Pál templom hátterében. Elnézett a Klára- rendi apácák kolostora felé, ahol boldogemlékű Erzsébet – egykor volt nagy királyunk, az idegen származású Anjou- családból való Nagy Lajos édesanyjának – földi hamvai nyugosznak. No bizony, gondolta magában indulatosan, mennyivel mások ma a Klára- apácák, mint odaát a Nyulak szigetének nevezett szigeten lakó apácák.

Pedig milyen szépen is alakultak a dolgok az elmúlt fél évben! Az, hogy ifjúként már a királyi udvarban lehet apród, kitüntetés egy magafajta nemes embernek. Az pedig, hogy ősszel, mikor a Király elvonult a böjtöt megtartani Diósgyőr várába, Thordai Imre kanonok meghívta Buda melletti házába, külön nagy kitüntetésnek számított. Igyekezett is kihasználni a lehetőséget, s lóháton naponta bejárta a környéket. Volt nap, amikor fellovagolt a régiek nyelvén Kewel-nek, azaz „kopasznak” nevezett nagy hegyre, volt amikor a kanonok úrral fácánra vadásztak a dombok lába és a Duna partján fekvő Kysseng között elterülő vizenyős- zsombékos területen. Akadt nap, amikor érdeklődéssel nézte az egykori kabar lázadók itteni szórványtelepén – melyet róluk most is „Kaluz- falvának” hívnak – serénykedő két hajóács családot, milyen ügyesen munkálják meg a fát, hogy abból borda, tőke, vagy oldal-deszka legyen.

Tovább

Amiért készülhetett

A budakalászi kocsi

 

A vékony, fiatal fiú pillantása az utat fürkészte. Tudta jól, hogy inkább a munkájára kellene figyelnie, de tekintete akaratlanul is a távolba révedt. Apját várta.
Rég volt az a nap – idejét sem tudta, milyen régen -, amikor apja ismét befogott szekerébe, s barátjával együtt elindult messze földre, hogy áruját ott más holmikra cserélje. Nem először fordult ez elõ, ám ilyen sokáig sosem szokott hazulról elmaradni. Mikor erre gondolt, a fiú szívét bánat és aggodalom szorította össze.
Egy agyagedényt formázott meg éppen, hogy legyen mivel vizet merítenie. Az edény fala egyenletesen vékonyodott kezében. Ekkor az út végén egy porfelhőre lett figyelmes. Szekér közeledik! Ki tudja, talán éppen rég várt édesapja érkezik meg. Fölemelkedett helyérõl, miközben keze óvatosan fogta a félig kész edényt. A szekér közelebb ért, és ekkor már láthatta, hogy rajta mégsem apja, hanem az a barátja ül, akivel együtt vágtak neki az útnak annak idején. A fiú meglódult, s eléfutott. Alig jutott eszébe, hogy a visszatérőt illendõen üdvözölje, annyira türelmetlenül kívánkozott ki belõle a kérdés:


- És az apám hol van? Miért nem jön még?

 

Tovább

A szamárfogat

A szamárfogat

szamarfogat

Halottakról - ugye - vagy jót,vagy semmit! (No meg a rokonok is élhetnek még!)... Nevezzük hát a fogat tulajdonosát Mari néninek, a szamarát meg Samunak. A történet maga színigaz! Tanúsíthatják ezt a régi kalásziak!

Élt a faluban egy asszony, kinek volt egy kis szamárfogata, amiből a Samu szamár jóvoltából elég szépen meg is élt Igen jó szamár volt a Samu, csak egy bökkenő volt: Mari néni szerette az itókát, a Samu meg utálta, hogy neki mindig ott kell ácsorogni a Gröschl kocsma előtt, míg az ital le nem csúszik a gazdája torkán. Jobbik esetben csak harsány ordítással tiltakozott, de ha rossz kedve volt, megesett, hogy otthagyta Mari nénit, s ment Isten hírével az orra után - akármerre.
Egy alkalommal valamelyik „szesztestvér” titokban kivitt egy korsó sört a szamárnak, amit az előbb bizalmatlanul nyalogatott, majd lelkesen kiszippantott a korsóból. Persze, hogy a tettes eldicsekedett ezzel (tény, hogy a szamár elhallgatott!)

Tovább

Meglepi-kép

Az oldalról I Kapcsolat I Impresszum