Get Adobe Flash player
Hungarian Croatian Czech English Finnish French German Greek Lithuanian Norwegian Polish Slovak Slovenian Swedish Turkish
Címlap Egy kalászi cukrász
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

 

Berta Mihály - egy kalászi cukrász

 

Sin Edit tanulmánya nyomán képet kapunk arról, miképp illeszkedett be Budakalász községbe egy „úri szórakozóhely", hogy a kisközség különböző társadalmi rétegei miért látogatták vagy miért kerülték el a cukrászdát, mit, mennyit és milyen körülmények között fogyasztottak.



Berta Mihály1 1902. április 22-én született Újpesten, nincstelen szülők gyermekeként. Mivel gyermekkorától kezdve nagyon szeretett főzőcskézni, cukrászinasnak szegődött. Barátja szakácsnak tanult. Közös romantikus álmuk az volt, hogy távolsági vonatokon fognak dolgozni cukrászként, illetve szakácsként, s így ketten együtt beutazzák egész Európát. Tervüket kegyetlenül keresztülhúzta a világháború. Barátja fogságba esett, majd nyoma veszett.

Berta Mihály 1917. július 10-én kezdte meg az inaséletet Surányi Károly újpesti cukrászmester műhelyében. „Segéd nélkül dolgoztunk. Nem volt, aki tanítson minket, saját magunkra voltunk utalva. A főnök csak néha-néha magyarázott. Saját magunknak kellett megtanulnunk dolgozni, takarékosan termelni. A mesterünkkel nem volt semmi bajunk, mert sokszor egész héten nem is láttuk. Sötétben kezdtünk, sötétben végeztünk. Háborús világ volt, kenyér nemigen volt abban az időben, a lakosság gyakran csak cukrászdában tudott élelmiszert beszerezni magának."2 A nyersanyaghiány miatt válságba jutott a cukrászipar is. „Egy ideig kaptunk egy kis krumplilisztet. A parasztok mindent eldugtak, semmit sem akartak adni a városiaknak. Kétszersültet csináltunk, majd az is megszűnt."3

 

Mikor a Tanácsköztársaságot kikiáltották, Surányi Károly részben az ellátási nehézségek miatt, részben óvatosságból bezárta üzletét, nem foglalkoztatta tovább tanoncait. Berta Mihály májusban beállt vöröskatonának. Szobra vitték, de mire egységüknél harcra került volna sor, leverték a Tanácsköztársaságot. Ismét visszakerült a mesteréhez. 1919. október 9-én felszabadult. Bizonyítványa szerint „...a cukrászmesterséget megtanulta, ...előrehaladása jó".4

„Ez már kényszerszabadulás volt, mert nem volt munka. Később, 1920-ban visszahívott a mesterem, mert ismét megnyitotta az üzletet hét tanulóval, öt kiszolgálóval, egy kézilánnyal és egy szakácsnővel. Aztán megint csak romlott a helyzet, megint csak bezártunk."5

Surányi Károly és Berta Mihály sorsa nem volt egyedülálló a szakmában. A Cukrászmunkás című szakszervezeti közlöny 1919. december 25-i száma így ír: „...az áldatlan gazdasági viszonyok miatt a szakmunkások nem nyerhetnek foglalkozást a szakmájukban, s kénytelenek ideiglenesen más munkához nyúlni, hogy eltengődjenek. Így van ez a cukrász szakmában is. Sok a munkanélküli, élni meg muszáj. Így történik azután, hogy sok kitűnő szakmunkás kikerült az utcára és azzal foglalkozik, hogy fát vág, szakmán kívül munkát végez, vagy árusít ezt vagy azt."6

A szakmában dolgozó cukrászsegédek helyzete sem sokkal jobb: a műhelytulajdonosok „A túlórák ... megfizetéséről tudni sem akarnak, a szabadnapot megtagadják, s kezdik a régi embertelen modort alkalmazni. Vannak műhelyek, ahol szombat reggel 8-tól vasárnap reggel 8-ig dolgoztatják az áldozatot anélkül, hogy egyetlen túlóradíjat is fizetnének."7 ........ az általános munkahiány bennünket is sújt ... Gyűjtés indult meg a munkanélküli szaktársak érdekében... nem alamizsnát adtunk, hanem adtunk azzal a tudattal, hogy ma neked, holnap nekem ..."8

Az 1919 végi országos helyzet vigasztalan képe: „Annak ellenére, hogy az országban hatalmas méretű - mintegy 150 ezres - munkanélküliség volt, a munkanélküli segélyek folyósítását megszüntették."9

1920-ban tovább romlott a helyzet. A lisztfejadag felére, havi 3,6 kg-ra csökkent. 1922-ben a munkásoknak körülbelül egyharmada munka nélkül maradt. „A lakosság éhezett."10

Az 1920-as népszámlálási adatok szerint Magyarország lakosságának 55,8%-a mezőgazdaságból élt, és csak 30,1%-a élt az iparból. A cukrásziparban dolgozók és eltartottak száma összesen 4730 fő volt. (Alig tették ki az ország összlakosságának 0,6 ezrelékét. Közülük mindössze 589 férfi és 73 nő volt önálló.) Összehasonlításképpen: a cukorgyártásban több mint nyolcezren, a malomiparban csaknem ötvenötezren, a sütőiparban majdnem húszezren, a hentesiparban majdnem huszonkétezren voltak a foglalkoztatottak és eltartottak. Hozzájuk viszonyítva egészen kicsi a cukrásziparból élők száma.11

Ezekben az években Berta Mihály szüleivel együtt élt, ekkor költöztek ki Budakalászra. Édesapja földbérletet vállalt a Luppa-szigeten. A bérelt földön lekaszált szénát pesti konflistulajdonosoknak vették meg tőlük. Emellett még állattartással is foglalkoztak.

Hamarosan katonának vitték Berta Mihályt. A hadseregben szakácsként dolgozott. 1925-ben leszerelt és megkezdte álláskereső kálváriáját. Először az Üllői úti Rorariusz-féle cukrászműhelybe jelentkezett gyakornoknak, munkaközvetítő útján. A mester azonban elutasította azzal az indoklással, hogy aki öt évig nem dolgozott a szakmájában, mindent elfelejtett. Mikor Berta Mihály rájött, hogy a cukrásziparban nem tud elhelyezkedni, a budakalászi Klinger Henrich-féle lenszövőgyárba ment dolgozni. Néhány év múlva azonban ismét megpróbált választott szakmájában, az édesiparban boldogulni. Az óbudai Hegyesi- és Bökönyicégnél kapott munkát, ahol cukrászattal, mézeskalács-készítéssel és gyertyaöntéssel foglalkoztak. Itt sok új ismeretre tett szert, mert ez a műhely egészen más jellegű volt, mint Surányi Károly újpesti cége. Jellemző, hogy Berta Mihály csak háziszolgaként mert munkába állni. Hónapok elteltével derült ki róla, hogy szakképzett cukrász. Amikor a mester elbocsátotta egyik segédjét, Berta Mihály segéddé lépett elő. Körülbelül másfél évet töltött a Hegyesi- és Bökönyi-féle cégnél. Innen Wochs újpesti műhelyébe került segédnek néhány hónapra, ahol megismerkedett a nagyüzemi termeléssel. (Előző munkahelyein manufakturális módszerekkel dolgoztak.) Wochs cukrászdája a szegénynegyedben volt, de a mester szerint ez nem jelentett nagy anyagi hátrányt: „A proli eszikiszik, ha pénze van." Wochs mester nem kényeztette el az alkalmazottait. Volt idő, amikor a segédeinek csak kosztot és szállást adott, pénzt nem. Mégis sokan vállaltak nála munkát, ilyen körülmények között is. Közben, amikor Berta Mihály a cukrásziparban munka nélkül maradt, vissza-visszatért a textiliparba dolgozni. 1928-ban megnősült, felesége, Mandjik Éva a Klinger-gyárban dolgozott folyamatosan.

Berta Mihálynak 1929-ben volt egy említésre méltó kísérlete: Szívós Ernő nevű társával együtt önálló üzletet nyitottak Csillaghegyen. Nehezen tudták összegyűjteni az üzlethelyiség bérét, a 100 pengőt. Elképzelésük nem vált valóra, mert nem ismerték eléggé az üzleti élet fortélyait. Berta Mihályt csak később oktatta ki egyik kollégája: „Egy üzletnek a helyét csak úgy lehet megválasztani, ahogy egy betörő megválasztja a betörés színhelyét: figyeli hónapokon, éveken keresztül. Olyan helyen, ahol nem forog a nép, nincs üzletelés."12 A csillaghegyi üzlet rossz helyen volt, a nagy gyalogosforgalomtól két vasúti vágány és egy széles út választotta el. Ennyi akadályon pedig nem ment keresztül a közönség csak azért, hogy valamiért beugorjon a cukrászdába. Hiába hirdette nagy cégtábla a cukrászüzletet, kevés vendég tévedt be. Berta Mihály ezért megszüntette a társas viszonyt Szívós Ernővel, visszament a Klingerbe dolgozni. Azonban nem mondott le véglegesen régóta dédelgetett álmáról. „Takarékosan gyűjtögettem, gyűjtögettem, mindent kicsinyenként megvettem, és mikor láttam, hogy már minden együtt van, hozzáfogtam a bolthoz."13 Igazolást kapott a honvédségtől, hogy katona korában a szakmában dolgozott. Ezzel és a segédkedéssel eltelt idővel együtt megvolt a cukrásziparban eltöltött gyakorlata ahhoz, hogy iparengedélyt kérhessen. 1932-ben Berta Mihály Budakalászon kiváltotta az ipart: önálló cukrászmester lett.

Sok munka, küzdelem, lemondás, csalódás előzte meg tehát az önálló cukrásszá válást Pest megyében. Természetesen nem volt jobb a helyzet az ország más területén sem.

Berta Mihály 1932 májusában megnyitotta cukrászüzletét Budakalászon, a Fő tér 7-ben.14

A statisztikai adatok és a korabeli sajtó cikkei egyaránt azt bizonyítják, hogy nehéz, csaknem lehetetlen dolog volt abban az időben az önálló cukrásszá válás. 1930-ban Magyarországon összesen 706 önálló cukrászmester volt. Az 1920-as népszámlálás óta eltelt tíz év alatt csupán 44-gyel nőtt az önálló cukrászok száma az országban.15

Természetes, hogy ilyen körülmények között Berta Mihály induló cukrászdájának sem voltak biztatóak a kilátásai. Különösen Budakalászon nem, ahol még az országos átlagnál is nagyobb volt a szegénység. Az 1930-as népszámlálási adatok szerint Budakalászon 2833 lakos élt, ebből 1448 volt a keresők száma. Az országos átlagtól eltérően Budakalász kereső lakosságának több mint a fele iparral foglalkozott, csupán hetvenketten voltak önállóak. (Közülük is 49 segéd nélkül dolgozó, szegény sorsú kisiparos volt.) A többiek zöme a község négy nagy vállalatánál dolgozott segédként. (A két kőbánya 90, a posztógyár 132, a Klingerféle lenszövő 480 segédet alkalmazott.) A mezőgazdaságban 292 volt a keresők száma. Egyetlen 100 holdon felüli birtok volt, 82 családnak volt 10 hold alatti birtoka és 98-an voltak a teljesen föld nélküli mezőgazdasági munkások. Igen jellemző adat, hogy a mezőgazdasággal foglalkozók közül összesen csak 35 embernek volt háza, illetve házrésze.16

Berta Mihály a májusban induló cukrászdájában elsősorban fagylaltot készített. Egy kicsi üzlethelyiséget vett bérbe, egész nap ott dolgozott. Reményei nem váltak valóra. Csupán a község „elit" közönsége járt be vásárolni - ők viszont nagyon kevesen voltak ahhoz, hogy a cukrászda jövedelmezően működhessen. (Egyébként a budakalászi főjegyző volt a cukrászdaalapítás egyik kezdeményezője.) A szegények nem mertek bemenni. „Szégyellték magukat, féltek a többiek megjegyzéseitől: »Mi az, te cukrászdába jársz? Olyan jól megy?« Ha sötétedéskor mégis betértek a fiatalok, rám szóltak: »jaj, Miska bácsi, ne gyújtsa meg a lámpát, fagylaltozni akarunk!«"17 Tehát nem csak anyagi okokkal kell magyaráznunk a forgalom kicsiségét, hanem sokkal inkább tudati tényezőkkel: a cukrászda uraknak való, és minek kapaszkodjon a szegény ember az urak közé, még ha meg is tudná fizetni a fagylaltnak vagy süteménynek az árát. Az ősz beálltával, mikor vége lett a fagylaltszezonnak, olyan minimálisra csökkent a fogyasztók száma, hogy kénytelenek voltak a bérletet felmondani. Nem is nyitottak új üzlethelyiséget évekig. Berta Mihály is azoknak a szegény kisiparosoknak a sorába lépett, akikről ezt olvashatjuk a Magyarország történetében: „Több mint ezer bolt húzta le a redőnyt, a kisiparosok közel felének a jövedelme 1933-ban érte el az adómentes minimumot. Az Ipartestületek Országos Szövetségének megállapítása szerint az iparosműhelyek 80%-a munka nélkül volt."18

A következő években - 1933-tól 1936-ig - Berta Mihály csak a nyári hónapokban dolgozott a szakmában. Nem nyitott új üzlethelyiséget, hanem otthon készítette el a fagylaltot. Egy szoba-kamrás bérelt lakásuk volt. A szobát műhelynek rendezték be, a kamrában aludtak. Szombatonként körülbelül 5 kg fagylaltot csináltak, azzal állt ki Berta Mihály a gyárak elé. A Duna-parton is árusított, búcsúk alkalmával a szomszédos községekbe is eltolta a fagylaltoskocsit. „Vasárnaponként lejárt a Dunapartra, a csónakból kiszálló pestieknek árulta a fagylaltot, tolta a kocsit. Nagyon szorgalmas ember volt, de az akkori idők nem tették lehetővé, hogy zöldágra tudjon vergődni."19 A néhány nyári hónap bevétele természetesen nem volt elég a megélhetéshez egész esztendőre. Berta Mihály az év többi részében olyan alkalmi munkát vállalt, ami éppen adódott, még kőtörő is volt. A kevés, de állandó biztos jövedelmet felesége fizetése jelentette, melyet a Klinger-féle textilgyárban keresett. Négyévi próbálkozás után, 1936-ban úgy tűnt, hogy Budakalászon egyáltalán nem lehet megélni a cukrásziparból. Berta Mihály visszament a textilgyárba dolgozni. Nem adta vissza az ipart, továbbra is adózott utána, ezért alkalomszerűen cukrászkodhatott is. Felesége visszaemlékezése szerint ekkor jól éltek, mindkettőjüknek biztos fizetése volt. Berta Mihály a szövőgépek mellett dolgozott, társai hamar megismerték, megszerették. Mivel tudták róla, hogy cukrászmester, a szövőnők alkalmanként megkérték, hogy családi ünnepekre készítsen tortát vagy egyéb süteményt. Egyre több megrendelést kapott. A gyári munkán túl szinte minden hétre jutott otthoni cukrászmunka is. Hamarosan a gyári vezetőség is felfigyelt Berta Mihály kétlaki tevékenységére, tőlük is kapott megrendeléseket. Ha látogatót vártak a céghez vagy nagyobb baráti összejövetelt rendeztek a gyár vezetői, csak leszóltak Berta Mihálynak a műhelybe, átadták a rendelést. „Megkérdezték, hány nap alatt leszek kész. Mondtam, hogy három nap elég. »Jó, akkor maradjon otthon öt napig« - felelték."20 Berta Mihály, a textilmunkás tehát kedvezményeket élvezett cukrásztudománya jóvoltából.

A gyárban időnként nagy bált rendeztek a dolgozók részére. Ilyenkor süteményt is rendelt a cég, ami mind Berta Mihály otthoni műhelyéből került ki. Sőt ő is árulta a gyárban a saját készítményeit. Mikuláskor, karácsonykor édességcsomagokat adtak át a kisgyermekes anyáknak. Berta Mihály decemberben napokig főzte otthon a szaloncukrot.

„Nagyon jól és szépen dolgozott. A tortákat, mignonokat, kókuszrudakat szerettük a legjobban. Szorgalmas, szerény ember volt." „Rendes, becsületes ember volt Berta Mihály. Olyanfajta, aki túlságosan is becsületes ahhoz, hogy érvényesülni tudjon. Mindnyájan szerettük a gyárban."21

Berta Mihálynak tehát éppen akkor lendült fel a cukrászműhelye, amikor lemondott az önálló cukrászságról. A gyárban sok asszonyt megismert, akiknek nem volt idejük otthon süteményt készíteni, cukrászdába se szívesen jártak be rendelni. Berta Mihály viszont helyben volt, csak szólni kellett neki. Még a falubeliek is jobban megismerték. Egyre több megrendelést kapott. Esküvőre, névnapokra, születésnapokra, búcsúkra is sokat dolgozott. Ezekre az alkalmakra hozott anyagból is vállalt munkát. A hagyományos kerek és téglalap alakú tortákon kívül anyák napjára, születésnapra szív alakú, búcsúra kereszt alakú tortákat is sütött.22

Évenként három búcsú volt a faluban. Ilyenkor 50-60 tortát rendeltek nála a falubeliek. E nagy munkák idején sem alkalmazott külső segítséget - csupán a testvére segített neki leírni, hogy melyik megrendelő milyen díszítést kér az ünnepi tortára.

Néhány év múlva így, másodfoglalkozásként jól fellendült a cukrászat. A község lakossága is kiheverte a gazdasági válságot: lehetőség nyílt újra egy üzlet megnyitására. Bertáék a korábbi csalódások miatt nem mertek lemondani a Klinger gyárbeli biztos állásukról. 1939-40ben Bertáné beteg lett, az orvos azt tanácsolta neki, hogy egészsége érdekében hagyja ott a gyárat. Ezért úgy döntöttek, hogy ismét üzlethelyiséget bérelnek. Berta Mihály továbbra is a Klingerben marad, otthon pedig felesége segítségével elkészíti az árut, az üzletben Bertáné fog árusítani. Az asszony sírva egyezett bele a vállalkozásba: a régi tapasztalatok alapján félt a ráfizetéstől.

Berta Mihály három műszakos volt a gyárban. A délelőtti műszak reggel 6-tól délután 2-ig tartott. Amikor hazament, bekeverte az anyagot, délután kisütötte a péknél (közel volt hozzájuk a pék műhelye). Este megfőzte a krémeket és betöltötte a tortákat, süteményeket. Másnap reggel 6-ra ment dolgozni. Ha délutános volt a gyárban, este 10-re ért haza, ekkor bekeverte a tésztákat, éjjel kisütötték, reggel töltötték. Délelőtt pihent, ha maradt ideje. Körülbelül minden másnap sütöttek a péknél friss árut. Felesége csaknem egész nap a boltban tartózkodott. Amellett el kellett látnia a háztartást, gondoskodnia kellett két gyermekükről is. Nagyon sok volt tehát a munka. 1942 decemberében vettek egy használt, szíjhajtású fali habverő gépet 480 pengőért.23 A gép megkönnyítette munkájukat: egyszerre 120 tojásból tudott habot verni. Ezzel megszűnt a fárasztó éjszakai kézi habverés.

Az üzlet három helyiségből állt. A körülbelül 3x3 méteres műhelyben dolgoztak. Ide volt beépítve egymás fölé a kisebb sütésekre használt két sütő, először bádoggal, később téglával burkolva. Asztal, gyúrótábla és konyhaszekrény tartozott még a műhely felszereléséhez. Körülbelül ugyanekkora volt a raktár is, amelyben egyszerre csak egy-két napra való anyagot tároltak. A nyersanyagot általában fővárosi nagykereskedőktől vásárolták, akik vagy házhoz szállították az árut vagy Bertáéknak kellett bemenni érte Budapestre. Gyári cukorkát, nápolyi szeletet és hasonló termékeket egy újpesti ügynök közreműködésével vásároltak. A budakalászi fűszereseknek is Újpestről szállították az ilyen jellegű árucikkeket. A jeget Óbudáról hordta a jeges, általában hetenként egyszer. A fűszerüzleteket szintén ő látta el jéggel. Egy Müller nevű német nagykereskedőnek volt ugyan jégverme a faluban (saját maga termeltette ki a jeget a Dunából), de magyaroknak elvből nem adott el. Nemcsak a magyar-német ellentét nehezítette meg az anyagbeszerzést, hanem az iparos-paraszt ellentét is. „Helybeli paraszttól nem lehetett venni semmit. Az a mondás járta, hogy háromféle tejet árul a paraszt: lefölözöttet, vizeset és még vizesebbet."24

Maga az üzlethelyiség körülbelül 5x5 méteres volt. A sötét, politúrozott, elöl üveges kiszolgálópult állt a fő helyen. Az üveg mögött sorakoztak az eladásra váró torták, minyonok, krémesek és egyéb készítmények. Ezen kívül egy fagylaltpult, egy falipult és egy jégszekrény állt még az üzletben. A vendégek részére három asztalt állítottak be, mindegyikhez két-három székkel. Berta Mihály függönnyel elválasztotta egymástól az asztalokat, hogy az se kerülje el a cukrászdáját, aki - az 1932-es esetekhez hasonlóan - mások előtt szégyellne fogyasztani. Pedig az 1940-es években már nem volt szégyen a cukrászdába járás Budakalászon sem. Forgalmas nyári vasárnapokon, akik nem fértek be az üzletbe, az üzlet előtti lépcsőn ülve fogyasztották el, amit vásároltak. Vasárnaponként átlagosan ötven egész torta, ötszáz krémes fogyott el. Ezek voltak a legkeresettebb áruk. Ezenkívül kapós volt a linzerkoszorú, az isler, a pozsonyi kifli és a habos sütemény. Italt nem árusítottak, mert sok gond lett volna vele, különben is éppen elég kocsma volt a községben.25 Feketekávét sem főztek. „Nem fizetődött ki. Akkoriban a kisember nem fogyasztott kávét. A néhány úriembernek meg megvolt otthon a saját kávéfőzője."26

Bertáné már reggel nyolc óra előtt kinyitott, hogy az iskolába menő gyerekek cukorkát, nápolyit tudjanak vásárolni. Elég nagy volt a reggeli forgalom, nyolc óra után elcsendesedett az üzlet, délután háromig alig volt vendég. „Falun mindenki dolgozott vagy a gyárban vagy a földön. Nem értek rá cukrászdába menni." Ezekben az órákban látta el Bertáné az otthoni háztartási munkát. „Volt egy tükör az ajtón, abban meg lehetett látni a műhelyen keresztül, ha vendég jött. Akkor az asszony abbahagyta a munkáját, felvette a fehér kötényt - az mindig ott volt kéznél felakasztva - és kiszolgálta a vendéget."27

Délután három óra körül élénkült meg a cukrászda forgalma. Ekkor fejezték be a munkát a tisztviselők, ekkor tért be a cukrászdába a patikus, a trafikos, néhány kereskedő, és a többi törzsvendég. „Voltak, akik minden nap bejöttek. Elüldögéltek hárman-négyen egy asztalnál, pipázgattak, beszélgettek, olvasgattak. Tartottunk benn Tolnai Világlapját, Színházéletet, napilapokat."28 A törzsvendégek megkülönböztetett megbecsülésben részesültek: nekik papír- helyett textilszalvéta járt a kiszolgálásnál. Barátságos, családias hangulat uralkodott az üzletben. Egy időben még egy papagáj is volt a cukrászdában a vendégek szórakoztatására. Gyakran még este tíz óra után is érkezett vendég. Ekkor ért véget a gyárakban a délutáni műszak. Valakit mindig megbíztak a gyáriak, hogy írja össze, kinek mit készítsen Berta Mihály másnapra. Bertáné - utólag visszaemlékezve - nagyjából ötven főre becsüli az átlagos hétköznapi forgalmat.

Vasárnap ennél sokkal többen jöttek, ezért nem is tudott főzni a családnak, egész nap az üzletben kellett lennie. A vásárlók nagy része reggel, templomba menet megrendelte a süteményt, tortát, templomból jövet hazavitte. Délután pedig - hétköznap is - moziba menet rendeltek, mozi után hazavitték. (Budakalászon mindennap volt mozielőadás.) Vasárnap délelőttönként mindig a cukrászdában voltak a helyi futballisták Arzenovits János szervezett vasmunkás vezetésével, mivel ez volt a legkulturáltabb szórakozóhely a községben. Vasárnaponként nem tudták a vendégeket kielégíteni, délután hat óra körül általában elfogyott az áru, és akkor be kellett csukni az üzletet. Hétfőn szünnap volt.

A forgalom nagyobb részét nem a helyben történt fogyasztás tette ki, hanem a csomagban elvitt áru. A cukrászsütemények mellett a fagylaltárusítás nem volt túl lényeges. Süteményt egyedül Berta Mihály készített a faluban, fagylaltot viszont vegyeskereskedésekben, sőt a falu mézeskalácsos-gyertyaöntő mesterénél is árultak. Mivel a sütemény volt a fő árucikk, az üzletben minden évszakban egyforma volt a forgalom. Zárás után esténként kitakarítottak, felmosták az üzletet és a műhelyt. Az eléggé gyakori orvosi ellenőrzésekkor soha nem találtak kifogásolni valót Berta Mihály üzletében.

Ilyen volt tehát Budakalász cukrászipara az 1940-es években, a virágzás idején. Berta Mihályék sok munkával bár, de viszonylag jól éltek. Annyit nem jövedelmezett a cukrászda, hogy a mester végleg megválhatott volna a Klinger gyártól, sőt még annyit sem, hogy saját házat tudtak volna venni. Igaz, Berta Mihály - barátai és ismerősei szerint - nem volt elég élelmes, nem értett a gyors meggazdagodáshoz. „Megtakarított pénzünk soha nem volt. Majdnem mindent kölcsönből vettünk és csak utána törlesztettük le."29 „Berta Mihály nagyon jól dolgozott, minőségi munkát végzett. Gyönyörűen kidíszítette a készítményeit. Nem volt valamirevaló lakodalom Budakalászon Berta Mihály tortái nélkül. Társadalmilag is elismert, megbecsült ember volt. Az egész falu ismerte. A gyerekek kíváncsian figyelték, hogy mit sütött és milyen új árut hozatott Pestről."30 Az 1940-es évek fellendülését azonban országszerte erősen korlátozták a háborús állapotok. Berta Mihály receptgyűjteménye közt is ott volt az a szakkönyv, amelynek előszavában a következőket olvashatjuk: a szerző olyan receptgyűjteményt igyekezett közreadni, hogy........ a rendelkezésre álló anyagból és pótanyagokból iparunkhoz méltó, nívós árut állíthassunk össze. A díszítő művészetben a magyaros stílust juttattuk kifejezésre.... A most élő idősebb generáció már másodszor érzi a cukrászatban a háborús korlátozást. ... 1939-től kezdődően mindig újabb és újabb rendeletek szabályozzák az anyagkiutalást, eladási árakat. Ezek szem előtt tartásával kell a cukrásziparosnak olyan árut előállítania, amely az előírásoknak is megfelel, a közönség igényeit is kielégíti és mindezen felül a tisztességes megélhetést is biztosítja."31

A helyzet pedig évről évre romlott - nem csak gazdaságilag, hanem politikailag is.

1944-ben, mikor a zsidókat gettókba hurcolták, Budakalászon a kocsmaépületben volt az egyik gettó, ahol nemcsak helyi, hanem távolabbi vidékek zsidói is voltak. Alig kaptak élelmiszert, pénzük viszont többségüknek volt. Berta Mihály cukrászdájából szereztek maguknak ennivalót. Meg is fenyegették őket a nyilasok zsidóbarátságuk miatt.32

Berta Mihály 1945-46-ban kénytelen volt szüneteltetni az iparát, mivel nem tudott nyersanyaghoz jutni. Két évig egyáltalán nem dolgozott a cukrász szakmában, addig felesége is visszament a Klinger gyárba dolgozni. Berta Mihály 1947-ben nyitotta meg újra az üzletét, most már saját, juttatott házában. Még ekkor is súlyos nyersanyaghiánnyal küzdött. Nem csak a budakalászi üzlet, hanem az ország legtöbb cukrászdája nehezen tudott anyaghoz jutni. Ezért azt tervezték, hogy létrehozzák a magyar cukrászok és mézeskalácsosok beszerző-termelő szövetkezetét. A zalaiak például gesztenyével, gyümölccsel látják el az ország cukrászdáit, a fővárosiak pedig kakaót, vegyszereket küldenek vidékre. Tehát országos egység létrehozását tűzték ki célul. A legaggasztóbb a cukorhiány volt. A cukrászok részére megállapított havi kontingens körülbelül „...a fele annak a mennyiségnek, amely a létminimumhoz elegendő, de ez is még egyelőre papíron van."33 A meglevő cukorkészlet elosztása is eléggé körülményes volt. Jellemző például a Békásmegyer-Csillaghegy és Vidéke Ipartestületének 1947. szeptember 19-én kelt értesítése, amely szerint „Berta Mihály átveheti a részére kiutalt 50 kg cukrot, ha előzőleg kilogrammonként 50 fillér adót befizet csekken. A csekk felmutatása mellett megkapja a kiutalt cukrot kg-onként 10,90 Ft-os árban."34 Egyre több hivatalos rendszabállyal, rendelettel nehezítik a cukrászok munkáját. A szentendrei járás főjegyzője által küldött véghatározat szerint Berta Mihály cukrászdáját III. osztályba sorolták.35 Egyben utasították, hogy „a diós és mákos kifli vagy tekercs, a pozsonyi kifli, a krémes, a túrós lepény, a burgonyapogácsa és egyéb termékek ... előállításához felhasznált nyersanyag beszerzési árához 80% bruttó haszon számítható".36 Közben évről évre emelték a kereseti adót is.37 Ezért Berta Mihály 1948. március 28-án hivatalosan bejelentette, hogy egy ideig szünetelteti az iparát.38 Végül a szentendrei járás 911-202. számú főjegyzői irata megállapítja: „Berta Mihály budakalászi lakos bejelenti, hogy Budakalász községben űzött cukrásziparát 1950. évi május hó 1 én beszüntette."39 Többé nem is váltotta ki az ipart. A textilgyárban dolgozott továbbra is, onnan ment nyugdíjba 1962-ben.

Természetesen 1950 után sem vált meg véglegesen a cukrászipartól. A növekvő adók és a kisiparosok gyakran indokolatlan elmarasztalása miatt országszerte jellegzetes jelenség volt az 1950-es évek első felében az iparengedély nélküli iparűzés.

Berta Mihály üzletének megszűnése után egy ideig nem volt Budakalászon cukrászda. Később létesült egy állami cukrászda, ahová Berta Mihályt is hívták dolgozni. Egy időben - 1956-57-ben, körülbelül öt hónapig, mint bedolgozó - sok árut készített Berta Mihály otthoni műhelyében a cukrászda részére. Kérték, hogy hagyja ott a textilgyárat, vállalja el az állami cukrászda irányítását. Berta Mihály azonban néhány évvel nyugdíjba menése előtt, fáradtan és annyi csalódás után nem merte vállalni ezt a teljesen újszerű megbízatást.

Berta Mihály így vonja meg a végső mérleget: „Szerettem a textilgyárat, szerettem fiatal gyerekekkel, szövőkkel, szövőnőkkel foglalkozni, ők is szerettek engem. Ezenkívül mindig a textil volt a biztosabb megélhetés. Viszont konyhákban nőttem fel, a család is, én is szerettem az édességet. Nagyon élveztem, nagyon a lelkemhez nőtt a cukrászmunka."40 Bertáné így vall: „Nagyon szerette a cukrászdát. A pénz nem érdekelte. Az volt neki a legnagyobb öröm, ha tele volt az üzlet vendéggel és látta, hogy milyen jóízűen fogyasztják a süteményét."41

(Megjelent a Studia Comitatensia 8. [Tanulmányok Pest megye múltjából]
Fejezetek Pest megye történetéből. II. kötetében. 1979.)



JEGYZETEK

1, Berta Mihály életét Berta Mihály magnetofonra mondott visszaemlékezése (Ferenczy Múzeum, Adattár, 930-74-es tétel), Berta Mihályné 1974. október 30án elmondott visszaemlékezése, a cukrászdát jól ismerő budakalászi és szentendrei lakosok elbeszélései, a FM 74.588.1 -tői 74.588.15-ig beleltározott dokumentumai és 76.1.1 -tői 76.1.24-ig beleltározott tárgyai alapján állítottuk össze. A hiteles visszaemlékezéseken csupán stilárisan változtattunk.
2., Berta Mihály visszaemlékezése 1974. június 6-án (FM Adattár 930-74. számú tétel).
3., Uo.
4., Berta Mihály bizonyítványa az FM 74.588.1. számú dokumentuma.
5., Berta Mihály visszaemlékezése.
6., Le a kalappal című cikk (Cukrászmunkás, 1919. dec. 25-i száma).
7., Hajrá a pénz után című cikk (Cukrászmunkás, 1919. dec. 25-i száma).
8., A szeretet ünnepén című cikk (Cukrászmunkás, 1919. dec. 25-i száma).
9., Magyarország története, Bp. 1964. II. kötet 375. old.
10., Uo. II. kötet, 384. old.
11., Az 1920. évi népszámlálás, III. rész, Bp. 1926. Magyar Statisztikai Közlemények, 72. kötet).
12., Berta Mihály visszaemlékezése (FM Adattár, 930-74. számú tétel).
13., Uo.
14., A nyitással kapcsolatos dokumentumok: Pomáz, Budakalász, Békásmegyer (Csillaghegy), Csobánka egyesített ipartestületének alapszabályai és tagsági igazolványa Berta Mihály nevére kiállítva (FM 74.588.2.1. számú dokumentum). Nyugta az ipartestületi tagsági és beiratkozási díjról (5 pengőről) 1932. május 1-i dátummal (FM 74.588.2.2.). Az esztergomi m. kir. pénzügyi biztosi kerület vezetőjének igazolása arról, hogy ifj_ Berta Mihály illetékes helyen bejelentette, hogy „cukrászüzletében oly iparágat fog folytatni, melynél cukor használtatik fel". 1932. május 24-én. (FM 74.588.3. sz. dokumentum.)
15., Az 1930. évi népszámlálás III. rész. Bp. 1934. (Magyar Statisztikai Közlemények 87. kötet.)
16., Az 1930. évi népszámlálás, II. rész, Bp. 1934. (Magyar Statisztikai Közlemények, 86. kötet).
17., Berta Mihály visszaemlékezése (FM Adattár 930-74.).
18., Magyarország története, Bp. 1964. II. kötet, 399. old.
19., Arzenovics János budakalászi lakos visszaemlékezése. 1974. július 14-én (FM 931- 74. számú adattári tétel).
20., Berta Mihály visszaemlékezése (FM Adattár 930-74.).
21., Szöllősi Mártonné, Szentendre, Sánc köz 3. szám alatti lakos visszaemlékezése, 1974. november 15-én. Szöllősiné 20 évig dolgozott a Klinger-gyárban. Pásztor Istvánné, Szentendre, Péter Pál u. 2. szám alatti lakos visszaemlékezése, 1974. november 15-én. Pásztorné szintén a Klingerben dolgozott.
22., A különböző tortaformák az FM 76.1.3.1 .-76.1.3.32. számon leltározott tárgyai.
23., A Márkus- és Hirschler-cég által kiállított 480 pengős számla az FM 74.588.5. számú dokumentuma. A habverő az FM 76.1.6.1-3. sz. tárgya.
24., Berta Mihály visszaemlékezése (FM Adattár, 930-74.).
25., A Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Északi körzet ismertetője című, 1931-ben megjelent kiadvány 10 kocsmát tart nyilván Budakalászon. Nem valószínű, hogy a 40-es években e téren lényeges változás állt volna be.
26., Berta Mihály visszaemlékezése (FM 930-74. sz.).
27., Uo.
28., Uo.
29., Berta Mihályné visszaemlékezése, 1974. okt. 30-án.
30., Kovács Lászlóné tanárnő, Budakalász, Kálvária u. 1. sz. alatti lakos visszaemlékezése, 1974. október 30-án.
31., Hagh Károly: Háború és béke cukrász és mézeskalácsos művészete, Bp. 1943.
32., Berta Mihályné visszaemlékezése, 1974. okt. 30-án.
33., Magyar Cukrász és Mézeskalácsos (A Budapesti Cukrászok és Mézeskalácsosok Iparegyesületének 116/1947. számú körlevele 1947. március hóban Berta Mihálynak címezve) FM 74.588. számú dokumentum.
34., FM 75.588.9. számú dokumentum.
35., FM 74.588.7. számú dokumentum.
36., Uo.
37., FM 74.588.8. és 74.588.12. számú dokumentumok.
38., FM 74.588.14. számú dokumentum.
39., FM 74.588.15. számú dokumentum.
40., Berta Mihály visszaemlékezése, FM Adattár 930-74. számú tétel.
41., Berta Mihályné visszaemlékezése, 1974. október 30-án.

Az oldalról I Kapcsolat I Impresszum