Get Adobe Flash player
Hungarian Croatian Czech English Finnish French German Greek Lithuanian Norwegian Polish Slovak Slovenian Swedish Turkish
Címlap Megszólalnak a kövek - a település története Újabb idők Az újratelepült falu

Az újratelepült falu

Tartalomjegyzék
Az újratelepült falu
a 20. szd. első évtizedei
Két világháború között
A háború után
Minden oldal

19. század. A németek betelepülése 

Az 1800-as évek első évtizedeiben a fakitermelés volt a kalászi lakosság fő tevékenysége. 1819-ben pl. a Wattayak építési vállalkozókkal szerződést kötöttek, hogy Kalázon és Pomázon minden évben 600 épületnek való fát kivágatnak és a Dunán Pestre szállíttatnak a fővárosban meginduló nagyszabású építkezésekhez.

A Wattayak a 19. században egymás után adják el, illetve adják bérbe birtokaikat. 1828-ban pl. a kalászi uradalmi kocsmát adják árendába évi 800 váltóforintért Paulovits Dömötör boltosnak. A bérlő érdekeit védi – egyben jól jellemzi a 19. század korabeli igazságszolgáltatást – a bérleti szerződés következő részlete: „…valaki az egyes lakosok közül Bort vagy Pálinkát itcénként alattomban mérni vagy máshonnan bé hozni ne merészeljen, azonban mégis, ha efféle Urasság Jussait sértő ki tsapongások űzésében valaki tapasztaltatik, (…) 12 Páltza ütésekkel meg fog büntettetni.”

„1835. szeptember 30-án pedig Wattay Dániel Pomáz és Kaláz birtokot évi 3000 forintért árendába adja Printz Mátyásnak.

»Kötelessége lészen Haszonbérlő úrnak a Határokra s minden Úri jussomra fel vigyázni, úgy szinte a Szántó földjeimet, Rétjeimet és a Majorság Szöllőimet jó karban tartani…«

A kezdetben egy kézben tartott birtokok fokozatos elaprózódásával kicsúsznak az egykori szerzemények a Wattay-utódok kezéből.

Kalász sem kerül vissza hozzájuk…” (Kátai Ferenc: Megszólalnak a kövek. 74. old.)

A 19. század emlékezetes eseménye volt az 1838. március 13-15-i nagy dunai árvíz, melynek során 14 kalászi ház összedőlt, a templom 5 láb magas vízben állt.

Lényegesen megváltoztatta a falu lakosságának nemzetiségi és vallási összetételét a német családok megtelepedése.

„A svábok a múlt [19.] század második évtizedében települnek a községbe nagyobb számmal. Házaikat a szerb falutól délre az út mentén építik fel. Származástudatuk szerint Solymárról költöztek ide. A környéken ekkor már sok sváb telep volt [pl. Dunabogdány, Piliscsaba, Békásmegyer. Pesty Frigyes helynévtára 1864-ben szintén az 1820-30-as évekre teszi a németek Kalászra települését Üröm, Borosjenő és más Buda körül fekvő községekből]. Ez időig a községben alig néhány katolikus él, magyarok és szlovákok. Most a katolikusok száma hirtelen megnő.” (Kátai Ferenc: Megszólalnak a kövek, 75. old.)

Az 1828-as országos összeírás idején a következőképpen alakult Kalász lakosságának nemzetiségi összetétele:

magyar 7 család (3,5 %)
szerb 1o2 család (50,5 %)
német 69 család (34,1 %)
szlovák 3 család (1,5 %)
zsidó 1 család (0,5 %)
bizonytalan 20 család (9,9 %)
összesen: 202 család (100 %)
Az összeírt 202 családfő társadalmi megoszlása:
jobbágy 75 (37,1 %)
zsellér 125 (61,9 %)
ház nélküli zsellér 2 (1 %)

A 125 zsellér közt tartották számon a falu szatócsát és hat kézművesét (egy-egy molnár, kádár, varga, nyereggyártó, ács és kovács). Szintén zsellér volt a faluban élő urasági vadász és urasági hajdú.

A falu állatállománya: 154 ökör, 9 tehén, 7 tinó és üsző, 59 ló, 50 juh, 37 sertés (kecskét nem tartottak).

„Az 1828-as összeírás alapján még a következőket tudhatjuk meg a községről: A földek 3 nyomásra vannak osztva, ¾ részük közepes minőségű, ¼-ük 3. osztályú. Fő termény a búza, de termesztenek zabot is. A szőlők közepes minőségűek. A földesúr gyakorolja a bormérés és a fakitermelés jogát. Közeli piac van Budán két órányi és Szentendrén fél órányi távolságra.” (Jovicsin Anna: Budakalász gazdasági, társadalmi és nemzetiségi viszonyai az 1848 előtti összeírások tükrében. Közli Kátai Ferenc: Megszólalnak a kövek. 143-155. old.)

Fényes Elek 1851-ben kiadott Geographiai szótára vallási szempontból mutatja a lakosság megváltozott összetételét: „Kalász, Pest-Pilis m. rácz-német falu, Budához északra l ½ mfd. 415 kath., 4 ref., 764 óhitű, 5 zsidó lak. Kath. és óhitű anyatemplomok. Erdeje nagy, s benne legelője bővséges; szőlőhegye sok; réte, szántója kevés. F.u. a Vattay-örökösök.” (Ezen kívül még két Kalász [szintén sz-szel írva] nevű település szerepel Fényes Elek szótárában, mindkettő Nyitra megyében.)

A római katolikus lakosság létszámának megnövekedése szükségessé tette egy helybeli templom felépítését. Korábban Pilisborosjenő filiája volt a kalászi gyülekezet, majd Pomázhoz, később Ürömhöz csatolták. „1824-ben teszik le az újkori templom alapkövét, két év múlva felszentelik. A plébánia l846-ban alakul meg, 1868-ban a templom minden része javítást kívánna, 1899-ben végül is lebontják. A ma álló templomot a régi közelében 1907-ben emelték. Jellege: A főútvonal mentén kelet-nyugati tengelyű, neoromán elemekből eklektikusan kialakított épület.” (Pest megye műemlékei, 1958.)

Petrovits Péter bíró és Mednyánszky József jegyző Pesty Frigyes helynévtára számára küldött jelentésében a következő adatokról ad számot 1864-ben: „Van két temploma, két plébániája és két elemi iskolája. A lakosok száma 1717, kik részint ó hitű szerbek, részint katolikus németek. Van végtére a közbirtokosság tulajdonához tartozó több épületekből álló és a Duna partján fekvő téglavetője, hol egy három emeletes, rongált állapotba ’s tető nélküli magtár látható.” A Duna kalászi határhoz tartozó szakaszán „öt dunamalom van, mely a kalázi közbirtokosság haszonvételéhez tartozik.” Felsorolják a község határához tartozó 38 dűlőnevet, köztük van a „»Kevély« délről éjszak felé emelkedő erdőhegy, cser és tölgyfákkal, és ez az egyetlen, mely magyar névvel bír.” A bíró és a jegyző a falu nevét következetesen „Kaláz”-nak írja. Pesty Frigyes 3. kérdőpontjára azt válaszolják: „A községnek soha sem volt más elnevezése, hanem gyakran majd Kaláznak, majd Kalásznak íratott.” A 6. kérdésre – elfogadva a téves népi etimológiát – mégis azt írják, hogy a falu nevének jelentése „búzakalász”.

A községről szóló következő részletesebb leírás 1877-ből származik Galgóczy Károly megyemonográfiájában:

„Kaláz német, szerb, magyar falu, Békás-Megyeren fölül ¼ mfld, ugyancsak a megyeútban, Pomáztól, mely utolsó postája ½ mfld, a Duna nyílt lapályára bocsátkozó hegylábnál, a Dunától jó ½ mfldre.(…) A község belrendezettsége nem egészen szabályos; de főutszája, melyen a megyeút végigmegy, elég széles, jó épületeket s több cserepeset mutathat. A határ 3435 katastr. hold; az úrbér osztályzat szerint első osztályú. Vannak csakugyan a síkon fekete jó tisztabúza földei is; de fő kincse terjedelmes szőlőhegyében van. Ennek dézsmaváltsága 1872-ben foganatosíttatott. A tagosítás és úrbéri elkülönzés szintén megtörtént. Ez után mindjárt kiirtottak az uraságok 400 hold erdőt; a lakosság pedig legelőilletőségét egészen felszántotta. Tagosítás óta a birtokok holdanként és egyes darabonként [el]adogattatnak. A határ alsó részén a Duna-parton van egy jó anyaggal bővelkedő téglaégető, mely míg a budapesti építkezések a közelebb múlt években élénken folytak, bőven szolgáltatta ide a jó építési anyagot.”

A 19. század utolsó két évtizedében komoly változás következett be a község gazdasági életében. Az évszázadokon át Európa-szerte híres bortermelésnek 1882-ben szinte egy csapásra véget vetett a filoxéra. Hamarosan új lehetőségek mutatkoztak a falu lakossága számára: 1888 nyarán megindult a Budapest-Szentendre közötti HÉV-közlekedés, amely megkönnyítette a budakalásziak számára a főváros szaporodó iparvállalatainál a munkavállalást. A század legvégén új helybeli munkalehetőségek is adódtak: 1894-ben Tura Jakab, 1898-ban Fabró Miklós kőbányát nyitott az egykori római kőbányák helyén.

1876-tól Buda-Kalász lett a község korábban bizonytalan helyesírással írt hivatalos neve, melyet 1900 októberében belügyminiszteri rendelettel erősítettek meg.



Az oldalról I Kapcsolat I Impresszum