Get Adobe Flash player
Hungarian Croatian Czech English Finnish French German Greek Lithuanian Norwegian Polish Slovak Slovenian Swedish Turkish
Címlap A budakalászi kocsi Amiért készülhetett

Amiért készülhetett

A budakalászi kocsi

 

A vékony, fiatal fiú pillantása az utat fürkészte. Tudta jól, hogy inkább a munkájára kellene figyelnie, de tekintete akaratlanul is a távolba révedt. Apját várta.
Rég volt az a nap – idejét sem tudta, milyen régen -, amikor apja ismét befogott szekerébe, s barátjával együtt elindult messze földre, hogy áruját ott más holmikra cserélje. Nem először fordult ez elõ, ám ilyen sokáig sosem szokott hazulról elmaradni. Mikor erre gondolt, a fiú szívét bánat és aggodalom szorította össze.
Egy agyagedényt formázott meg éppen, hogy legyen mivel vizet merítenie. Az edény fala egyenletesen vékonyodott kezében. Ekkor az út végén egy porfelhőre lett figyelmes. Szekér közeledik! Ki tudja, talán éppen rég várt édesapja érkezik meg. Fölemelkedett helyérõl, miközben keze óvatosan fogta a félig kész edényt. A szekér közelebb ért, és ekkor már láthatta, hogy rajta mégsem apja, hanem az a barátja ül, akivel együtt vágtak neki az útnak annak idején. A fiú meglódult, s eléfutott. Alig jutott eszébe, hogy a visszatérőt illendõen üdvözölje, annyira türelmetlenül kívánkozott ki belõle a kérdés:


- És az apám hol van? Miért nem jön még?

 

 A szekéren ülõ férfi lehajtotta fejét.

- Apád nem jön vissza többé – kezdte, miközben kerülte a fiú tekintetét. – Hazafelé tartottunk már, mikor váratlanul ismeretlen betegség támadta meg. Nem sokat szenvedett…
A fiú szemét belepte a könny. Sírt, zokogott volna, de szégyellte kimutatni az érzéseit. Utóvégre nem gyerek már, aki azonnal sírva kell, hogy fakadjon, ha fájdalom éri. Csaknem férfi.
Elfordult, s szó nélkül baktatott vissza iménti helyére. Újra leült a fatörzsre, s rámeredt a kezében tartott, félig kész agyagedényre. Mintha órák teltek volna el azóta, hogy ezt a kis agyagdarabot az előbb kézbe vette! Könnyeit nyelve, fájdalmával küzdve ismét formázásba kezdett. Karcsú ujjai négy kereket mintáztak az edény aljára, oldalából szekéroldal vált, s egy kis ágdarabbal aljára deszkákat, a kerékbe tengelyeket karcolt.

 

- Ez a tiéd, apám! – suttogta maga elé, amikor kész lett. – Könnyítse a túlvilágon is utadat szekér!

S röstelkedve vette észre, hogy a frissen készült kocsira mégis ráhullott - sötét foltot ejtve rajta - az első nagy könnycsepp.

Barcza Katalin

Az oldalról I Kapcsolat I Impresszum